Sz. Szabó István - Életem forgatókönyve

Verseimről, regényeimről, filmjeimről.

Eddig megjelent regényeim:

Napkelte délben

Szélsodorta vándor-napok

Szerelem blues




Napkelte délben (2003)

- vallomásregény -


A könyv előszava:

Szabó István a barátom! Talán csupa nagybetűvel kéne írnom ezt, sok mindent végig csináltunk együtt... Alig kamaszként kezdtük az életet a gimnáziumban, s talán együtt ittuk meg az első vodkát is. Együtt énekeltük a pol-beat dalokat Szilvásváradon egy barlangban, aztán lógtunk a gimiből, éltük a kamaszok gondtalan életét. Tizennyolc évesen egy papírral a kezünkben azt hittük, megértünk. Évekkel később jöttünk csak rá, hogy nem... Majd egyszer. Talán.

A múlttal szembenézni nem könnyű. Nagy dolog okulni belőle, s talán még nagyobb ezt úgy megtenni, hogy mások is láthassák a lélek legmélyét.

Kedves Olvasó!

A barátom kitárta a lelkét önöknek. Engedjék magukhoz, okuljanak belőle, szeressék írását. Megérdemli.


Kálomista Gábor

filmprocucer


Részlet a könyvből:

Csak az élet igazán nagy dolgainak kijáró, lélegzet-visszafojtott csend üli meg a gimnázium folyosóit. A megszokott, hétköznapi zsivajnál is hangosabban ordít a feszült némaság. Ide-oda cikázó ideg-villanásai a falakról ezerfelé pattanva-sisteregve ütköznek a levegő-könnyű, mit sem sejtő, ártatlanul bekukucskáló napsugárpásztákba. Ilyenkor a sűrű, várakozó izzás minden érintésre rándul. A tantermek nyitott ajtajain át, hol ideges-ragadós nevetés csattan ki a csendbe, azonnal elfúló lélegzettel, hol önmagát gerjesztő pisszegéshullám követel hallgatást a néma szótlanságban.

  E néma szótlansággal véget érő világ, az emlékekkel teli évek kézzel fogható örömei, gyorsan múló bánatai most hirtelen a tegnapi nappá zsúfolódnak össze. E véget érő világ a tegnap reggeleként hat, s az elrohant évek most nem egyebeket egy mámoros-fiatal nap végtelen lebegésénél, annak illanó szertelenséggel átlubickolt könnyű derűjénél. A múló világ e szótlanságba fúlt vége még nem is igazán érthető. Csak a csend érzékelhető - valami történni fog. Valami, ami már nem „gyakorlat". Ez most „élesben" megy. De mi is ez? Vajon, akik átélik, érzik-e, hogy két világ határára érkeztek? Az elsőből az utolsó percek peregnek.

  Végre megnyugszik a csend. A vizsgadrukk fölhevült energiái most süvítő szelepeken át, a gondolatok malomkerekeinek mozgásba hozásával jótékony alkotóerővé hasznosulhatnak. A megismert érettségi tétel csak címmel és íróval feliratozott, jól-rosszul pakolt zsákját gyorsan kibontják, s a vizsgázók a benne találtakat a lehető legfinomabbá igyekeznek jól kisütni.

  A termek előtt őrzöm a csendet, zakatoló gondolataimat is mélázó tűnődéssé csitítom. A mozdulatlant nézem a folyosón, de magamat látom bent, a teremben. Tudom, hogy én vagyok az, mégis kívül-belül idegen. Az anyagot tudja, de aggódom érte: a leckét nem tanulta. Most persze, azt hiszi, tudja, mit csinál. Szeretnék súgni neki. Már tegnap se ártott volna, de az anyagot akkor is tudta. Évszámok, írók, hegycsúcsok, szorzók. Bizonygatni - „Tanár úr, én készültem!" - kellett ugyan néha, de mindig lehetett javítani. Időben! Később volt, hogy kellett is javítani. Ez már lecke volt, de még mindig elég volt az anyagot tudni. És a leckéktől irtózott. Az anyag sokkal könnyebb, ahhoz csak tanulni kell. A lecke minőségileg más. Belátást kíván, és bölcsességet. És főleg józanságot, felelősséget. Az anyagot nem lehet megkerülni, azt kérdezik feleléskor, dolgozatban, vizsgán. Az anyag kötelező, de nem tanít meg semmire. Non scholae sed vitae discimus. Ehhez a leckét is meg kell tanulni. De a lecke, mint kellemetlen ismerős az utcán, kikerülhető. A lecke nem erőszakoskodik, szótlanul tűri, ha elvitatják igazát. Megengedi, hogy elhiggyék fölöslegességét. Hisz az anyag a lényeg. Ám a lecke „nem felejt". Csak a megcsalt szerelem tud úgy bosszút állni, mint a mindig megkerült lecke. Ezért szeretnék annyira súgni oda, bentre. Mert a leckét mára már nagyon megtanultam.

  A májusi verőfény kíváncsiskodó sugarai a falakról visszaszorultak az ablakok sarkaiba. Távolodó léptek izgatott vitája halkul. Holnapig ki aludni készül, ki moziba megy, a többség még tanul egy sort, s akad, aki iszik egy sört. Az arcok a „Most már úgyis azt írtam, amit írtam!" visszavonhatatlanságával térnek napirendre a történtek felett, holnap új nap indul. És az anyagból a feltétlenül szükséges mennyiséget úgyis mindenki tudja.

  Ez a nap két világ határa. A gyermekkor utolsó napja elmúlt. De vajon melyik az a nap, amikor a leckét utoljára, még büntetlenül megtanulhatjuk?


A könyv megvásárolható:

http://www.alexandra.hu/scripts/cgi/webshop.cgi/SearchBook




Szélsodorta vándor-napok (2005)

- útirajzok -


A regény előszava:

         A könyv lapjain olvasható történetek egy része egy időben játszódik a Napkelte délben című könyvemben leírtakkal, más részük a könyvbeli történéseket követő idő krónikájához tartozik. Az a könyv egy válságos élethelyzetből kivezető utat mutat be. Ez a kötet, noha első megközelítésre homlokegyenest ellentétes témájú írásokból áll, valójában szerves egységet alkot az első könyvemben leírtakkal. Az utazások és az úti élmények a "déli napkeltével" véget ért válság utáni új világot tárják az Olvasó elé.

         A Napkelte délben írása idején történt, egy enyhe, novemberi hajnalon, hogy a Leonidák meteorrajának csillaghullását figyeltem, s azon gondolkodtam, mit kívánjak - a mondás szerint sorsunk kedvező alakulása harminc évre előre "biztosítható" így. Végül egyetlen kérés nélkül virradt rám a nap, mert akkor már hittem abban, hogy az ember életének tartós, belső nyugalma a mindennap becsülettel végzett, értelmes, építő és élményt adó tevékenységen alapul.

         Utazásaim, és az azok során szerzett, e könyvben megörökített élményeim csak megerősítenek ebben a hitben.


Részlet a könyvből:

   Egy hajdan volt katonatársam hasonlatával élve: ami könnyen megvalósítható, az egyszerű, mint a korongecset. Néhány nyugat-európai országban látottak alapján bátran állíthatom, ez a bölcsesség módosított formában is igaz: egyszerű, mint a képeslap (vagy annak küldése). A képeslapküldés alapesete a következő: a lapot megveszem bármelyik bazárban, szuvenírben, trafikban, postán, mozgóárusnál stb., azon nyomban rányalom a bélyeget, bedobom a postaládába és kész, slussz pász, tenyerem porolom. A világ azonban nem egy kaptafára készült, ezért e kis tanmese szolgáljon tanulságul: Szicília nemcsak földrajzilag Dél-Európa, de „képeslapilag" is az.

   Mivel mielőbb szeretnék képeslappal kedveskedni az otthon maradottaknak, ezért Oliveriben mindjárt az első hétköznapon egy posta után nézek. Hosszasabb kutatás nélkül meg is találom, közelében egy nyilvánvaló célt szolgáló, stilizált levéllel díszített tűzpiros ládával egyetemben. Sínen vagyok - gondolom elégedetten, sőt, mit tagadjam, a gyors sikertől csöppnyi önelégültséggel - s a vizsgára alaposan felkészült diák magabiztosságával belépek a tíz perc késéssel (ettől még otthonosabb a szitu) kinyitott hivatal ajtaján. Benn, az üvegfal mögött két alkalmazott a helyi szokásoknak megfelelően társalog, ami itthon két, egymással húsz éve haragban lévő szomszéd tettlegességet közvetlenül megelőző üvöltözésének felel meg. Rám se bagóznak, de sebaj, így még otthonosabban érzem magam. Mikor aztán végre egyikük szúrósan rám mered, büszkén kivágom: „Buon giorno! Cartolina e francobollo per favore!" - s várom a hatást. Az nem is marad el - úgy néznek rám mindketten, mint akik nem tudnak olaszul. Újra elismétlem az otthon tanultakat, igyekezvén helyesen kiejteni a szavakat, mert úgy gondolom, az imént nem voltam egészen érthető, valamit rosszul mondtam. Közben kissé elbizonytalanodva arra is ügyelek, hogy minkét kezem bizalomerősítően jól látható legyen, azaz nincs se „cicó", se „slukker", hisz ki tudja, mi mindent jelenthet még az, amit az olasz társalgási könyvecskéből odahaza bemagoltam?! Feszült pillanatok, a falióra másodpercekre töri a csendet. Hirtelen mind a ketten egyszerre kezdenek el hadarni, mert azt hiszik értem, hiszen, ha ennyit tudok, akkor tudok többet is. A bajuszos úr egy üres postai levelezőlapot lobogtat leckéztetően orrom előtt, a molett hölgy sűrűn mutogat a falon túlra, s mindkettőjük szájából többször elhangzik a „tabacchi" szó. Bárcsak a kiejtésemmel lett volna gond, de itt a napnál is világosabb: a postán se képeslap, se bélyeg!

   Miután kisomfordálok az utcára, a hölgy kinyújtott mutatóujjának képzeletben meghosszabbított vonalával majdnem megegyező helyen tényleg találok egy Tabacchit. A tágas trafikban mérsékeltebb magabiztossággal adom elő mondókámat (már nem a kiejtés miatt aggódva), de mintha „Szézám tárulj!"- t mondtam volna, van képeslap is, bélyeg is - olyan is, amelyik haza, „per l'Ungheria" kell -, és van tűzpiros, stilizált levéllel díszített láda is, amibe beledobom a megírt lapot. Nagyon elégedett vagyok, azt hiszem, kerek a világ.

   A baj akkor kezdődik újra, mikor aznap, kora délután ugyanezt az egyszerűnek tűnő műveletet Cefalúban rutinból akarom megismételni. Tabacchit ugyan nem, de Souvenirt többet is látok, kirakataikban színes képeslapokkal. Adnak is belőle készségesen, de világosan közlik, bélyeg az nincs! Sem a második, sem a sokadik Souvenirben. Ugyanakkor erősen bíztatnak, van Tabacchi arra, amerről jövök, csak nézzek jól szét! És tessék! A jelzett irányban csak felbukkan egy trafik a tűzpiros ládával, ez azonban csak a szieszta végével, jó másfél óra múlva nyit ki. A délutáni üzletnyitás idején már messze járok, de láss csodát, épp, amikor kell, mintha a földből nőtt volna ki, előttem terem egy hőn áhított dohánybolt. Nyitva is van, bélyeg is van, mi is kéne még?... A lapot végül csak este, Oliveribe visszatérve tudom bedobni a reggel megismert tűzpiros ládába.

   Másnapra új taktikát dolgozok ki. Mielőtt elindulnánk Palermóba, bevágtatok Oliveribe, az immár törzshelyemnek számító Tabacchiba. Nyitva is van, bélyeg is van, veszek is belőle rögtön „cinque", hadd legyen elég egész hétre! Elégedetten dörzsölöm kezem, ezt ügyesen kifundáltam, most már mit nekem a posta siciliana?!...

   Palermóba dél körül érkezünk, minden nyitva még, képeslap is kerül ízibe, s míg a magammal hozott bélyeget rányalom, körbenézve mit látok?!... Csak nyugalom... Mindjárt két postaládát is egymás mellett. Egyik az általam eddig favorizált tűzpiros (hisz másfélét nem is láttam), a másik ugyanolyan stilizált levéllel díszített, csak kék. Az olasz felirat szavai is elég nemzetköziek, az angol pedig minden kétséget kizáróan felvilágosít arról, hová is kellett volna dobnom korábban a külföldre szánt lapjaimat, már persze ha találtam volna alkalmas ládát, ha a piroson van „használati utasítás", mint más országok többfunkciós ládáin, ha a piroson legalább annyi van, hogy ez nem kék, ha... Mert kéket ezen kívül, egész utam során csak Taorminában látok, ahol a kék ládához ugyebár, már van postaforgalmi szakismeretem Palermóból, bélyegem Oliveriből, és a velem szemben magasodó, háromnegyed kettőt mutató toronyóra révén van információm is arra vonatkozóan, hogy bő óra múlva kinyitnak a képeslapot árusító butikok... Egyébként jól meg is mondom véleményem Palermóban az összes postaládának: jobb kezem ujjait úgy hajlítom, hogy azok a tenyeremmel kilencven fokos szöget bezárva felém mutassanak, s őket laza csuklóval homlokom előtt ütemesen jobbra-balra mozgatva lesújtóan mormogom, amúgy „besenyőpistabácsisan": nooooormális?!?!...

   Minden jó, ha a vége jó! Ha majd' két héttel később is, mint a kék ládába dobottak, azért a tűzpiros társaikra bízott képeslapjaim is hazataláltak.


A könyv megvásárolható: www.book.hu




Szerelem blues (2009)

- regény -


szerelem_bluz.jpg


Könyvajánló:

A Szerelem blues sokkal több annál a dalnál, amit a regény egyik főhőse komponál. A Szerelem blues mindazok mosolya, akiket boldoggá tesz a szerelem, de azok könnye is, akik elbuknak az érzelmek viharában. Áldó emlékezete az égig emelkedetteknek, de kínzó mementója a porig alázottaknak. Könnyű nyári derű a napos oldalát élvezőknek, pusztító zivatar a menedékét nem találóknak.

Valami azonban, mindenki számára közös benne: a regény teljes egészében valós eseményeken alapul, bár, az Olvasó elé tárt formában sosem történt meg.

A Szerelem blues mégis igaz mese!

Mindnyájunk meséje - a szerelem legendája.


Részlet a künyvből:

Dani párszáz méter futás után megkönnyebbülten lassít, mert már látja Linát. A lány a Szajna felső rakpartjának kőkorlátjára könyökölve bámulja a folyót. Szemben vele zsúfolt sétahajó úszik, de ő nem látja sem azt, sem a keringő sirályokat, sem a lángoló napsütést, - a sós cseppekre széthullott világ vakon, süketen magába zárja. Dani csendesen mellékönyököl. Lina meg se rezzen. Hallgatnak. Aztán Dani óvatosan oldalt sandít, a lány arcát nézi.

 - Ez miattam volt?

Közben egy platánlevél landol elsárgult ejtőernyőjével a lány fekete hajára. Dani gyengéden kihalássza a csillogó fürtök közül. Lina összerezzen az érintésre, de egyre csak a folyót bámulja.

 - Én elszökök! - préseli ki magából szipogva a dacos szavakat anélkül, hogy a fiúra nézne. - Velem jössz?

 - Veled!... De mi a baj velem?

Lina Danira mered, de nem válaszol, csak makacsul ismétli.

 - Elszöksz velem?

 - El, ha megmondod, mi volt ez az előbb?!

Lina merőn néz Dani szemébe, és úgy tűnik, mintha válaszolni akarna, de aztán visszafordul a Szajna felé. Arca rezzenéstelen, düh és fájdalom csendes cseppje hullik keze fejére.

 - Később, a hajón... jó?...

Dani azonban ennyivel nem éri be.

 - És apád?

 - Ő megértene...

 - Biztos?

 - Ő is ezt tenné,... - és Lina érezhetően habozik, hogy mondjon-e még valamit, de színesedő arca elárulja, máris folytatja - ...ha szeretne valakit...

Az utolsó szavak hallatán Dani egész teste egyetlen hatalmas dobbanással rándul össze. Úgy érzi, akár a világ végére is elkísérné ezt a lányt, aki egyre a folyót bámulja, mégis őhozzá beszél, ráadásul olyan dologról, amiről igazán őszintén, talán, csak egyszer beszél az ember életében.

 - Akkor, hová?... - szuggerálja Linát, hogy fordítsa fejét újra felé, de ő makacsul a vizet nézi, hangja kihívó.

 - Szóval, akkor jössz?

 - Én is ezt teszem - feleli rekedt-csendesen Dani -, ha szeretek valakit...

Lina varázsütésre elmosolyodik, szemei felragyognak, könnymaszatos arca szebb, mint azt Dani valaha elképzelte volna. A fiú felé perdül, felkacag. Végtelen energiáktól ragyog a nevetése. Két karját a nagyvilág felé lendíti, és szinte kiabál.

 - Hogy hová?!... Nem mindegy?!...

 - És, mit fogunk csinálni? - nevet Dani is.

 - Te verseket írsz - jelenti ki Lina.

 - És te? - kérdi Dani közelebb vonva a lányt.

 - Én meg hallgatom őket - vágja rá magától értetődően Lina. - Egyszerű, nem?!

 - De! - suttogja Dani már egészen közelről. - És, boldogok leszünk?

 - Azok! - súgja Lina, de már nem folytathatja. Egész Párizs eltűnik Dani hatalmasra tágult szemeinek barna mindensége mögött, melyet Lina lehunyt szemmel is jól lát. Látja világvárosok falánk dübörgését, folyamok örvénylő sodrását, hidak acélívbe feszülését, érzi embermilliárdok éledő, parttalan életvágyát. Az egész világ szem-barna, ajak-nedves, forrón követelődző, és megindul a megsemmisülés felé. A világot elpusztító lobbanás előtt azonban, egy láthatatlan gyufasercenés riasztja meg. Érzi, Dani görcsös ölelése is enyhül. Csak nézik, bámulják a másik félig nyitott ajkát, remegő tekintetét, és fogalmuk sincs, hogy találkoztak-e már valaha, vagy száz éve ismerik egymást, de tudják, mindez semmit sem számít, mert mostantól évezredekre összekötődött a sorsuk.

 - Siessünk a hajóra! - leheli Lina. - Mindent el akarok mesélni neked, és azt akarom, hogy te is mindent elmesélj magadról. Siessünk!

Dani megragadja Lina kezét, és maga után rántja.

 - Fussunk!...

A két nagy gyerek, mint két összenőtt szárnyú madár repül a járda kövén Werdam hajója felé. Korán megőszült rozsdás falevelek rebbennek szét lépteik alatt, de reccsenésüket elnyeli a kacagó párizsi nyár.


A könyv megvásárolható: www.book.hu






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 6
Havi: 98
Össz.: 12 555

Látogatottság növelés
Oldal: Regényeim
Sz. Szabó István - Életem forgatókönyve - © 2008 - 2020 - eszpista.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »