Gyöngyösön születtem, jó régen. Egykor jogásznak, majd tanárnak, később üzletkötőnek készültem, de egyik sem lettem. Sosem akartam kultúrház-vezető, rakodómunkás, vagy orvosi ügyeleten sofőr lenni, mégis voltam. Életem jelentős részét könyvtárosként töltöttem a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnáziumban, majd tárlatvezetőként az Egri Road Beatles Múzeumban. Jelenleg a Heves Megyei Hírlap újságírója vagyok.

Eddig megjelent műveim:

Napkelte délben /vallomásregény/, Alexandra, 2003

Szélsodorta vándor-napok /útirajzok/, Pallas Antikvárium, 2005

Milyen évek várnak? /versek/, Pallas Antikvárium , 2006

A Hortobágy legendája /Tv film forgatókönyve/, Megafilm, 2007

Szerelem blues /regény/, Pallas Antikvárium, 2009

Égi madár /Tv film forgatókönyve/, Megafilm, 2011

Egy nap az élet /versek/, 2011

Pillangó /Tv film forgatókönyve/, Megafilm, 2012

A galamb papné /Tv film forgatókönyve/, Megafilm, 2013

Csandra szekere /Tv film forgatókönyve/, Megafilm, 2016

A színésznő /Tv film forgatókönyve/, Megafilm, 2017

Házasságtörés /Tv film forgatókönyve/, Megafilm, 2018

 

Az én utamon I. (1963-2014)

 

Több mint húsz évvel ezelőtt azt hittem, úton vagyok, és Sal Paradise*-nak képzeltem magam. Vándorlelkű társakkal igyekeztem becsavarogni az országot, s közben jó sör mellett jó zenéket hallgatni, meg saját szórakoztatásomra versféléket fabrikálni. Az egyik nyáron éppen Budapestről tartottam a Balaton felé - "toronyiránt" Szegeden keresztül. A Tisza partján ülve szellőztettem magamból az előző esti P. Mobil koncert utolsó cigarettájának füstjét, meg a "Lófara", és persze "Kék golyó" sörgőzét, de a kezdődő hőség, meg egy ismeretlen rockbanda kora délelőtti gitárnyűvése hamar elüldözött a beton lépcsősorról. Az országos semmittevéstől elégedetten csámpáztam a Tisza-híd lábánál hűsölő sörsátrak irányába "fogat mosni", amikor a Móra-park szélénél egy alkalmi könyvárusba botlottam. "Hű, de piszok jó napom van!" - ragadtam ki kötetei közül Ginsberg Üvöltését - "Pont erre van most szükségem!". Az akkor talán negyvenes évei elején járó nő fáradt-fátyolos hangon nyújtotta felém a visszajárót: "Gondolod, hogy meg is érted?..."

   Még akkor is hittem, hogy én, Sal Paradise tényleg úton vagyok, amikor a zsúfolt üdülőhelyről autóztunk hazafelé. Miután a Hair vetítését félbeszakító vihar kikergetett bennünket a kertmoziból, lehűlt az idő. A talponállóban ugyan még a megrekedt hőség verejtéke csurrant a sör-ragacsos pultról a csatakos kövezetre, de másnap már nem volt strandidő. Hazaúton az alkonyi hűvös józanító hullámai tették még keserédesebbé a magnóból elődobogó Doors dalokat, s az alabamai whisky-bárok Morrison-rekedt mélabúját. A rohanó úttest még a délutáni esőtől fénylett, de előttünk, sok millió kilométernyire, a kitisztuló nap vöröslött a horizonton. Szerettem volna fénylő korongjáig száguldani, hogy belevessem magam bíbor tengerébe, s lássam, ahogy messze körülöttem forog a Föld.

   Ma már tudom, miért nem lehettem azokban az években úton, s miért nem voltam soha Sal Paradise. Sok, életembe bezörgető-becsörtető figuráról hittem naivan, hogy ő az én útra csábító Dean Moriarty**-m. Volt köztük alkoholista mérnök, aki egész nap a helyi járatú buszon menekült saját maga elől végállomástól végállomásig, volt jogásznak készülő kohómunkás, aki pár féldeci után agresszív-ordenáré bárzongoristává vedlett át, és volt, aki államosított kastélyát és kislányának tragikus árvaságát feledendő vetette magát a törkölypálinkából pancsolt házi tojáslikőr, meg minden egyéb vedelésébe. Volt köztük kocsmaszékbe kapaszkodó, törött gerincű salakmotor-versenyző, és volt igéző tekintetű szöszi, aki végül kinevetett, és disszidált valakivel. Volt, aki bányamérnöknek készült, de iskolaidőben inkább a "Majom" körüli platánokon ugrándozó mókusokat nézte a fröccseiket markolászó korhelyek között, volt szexéhes underground énekesnő, és volt, aki lovakat tenyésztett Mongóliában, ha igaz... Ők azonban az idő tájt mind-mind életük javítóintézetében sínylődtek éppen, s az 'úton levés' helyett vastagon helyben jártak. Csakúgy, mint akkoriban én is...

   Néhány évvel ezelőtt egy pillanatra végre megláttam Deant - borotválkozó tükrömből nézett vissza rám: 'Megyünk?', s miután bólintottam, eltűnt. Tekintetét elmosta az esővíz, mely a holland éjszakában rohanó busz ablakán folyt szélfútta, ferde patakokban. Csak ritkán látom azóta. Éjszakánként lobban néha útra hívó pillantása a szembejövő autók imbolyogva közeledő, majd mellettem szemvillanás alatt elsuhanó fényeiben, meg a Hold titokzatos mosolyában, mely éjjelente a vonuló hegyhátakra pihen, meg a tarka neonfények villódzásában, amellyel benzinkutak, gyorsbüfék, motelek, panziók kergetik egymás az országút mentén, meg pörgő évezredekben, melyeket tollal kezemben nap mint nap bejárok. Ma már tudom, hogy a magam útját járom, ahol többé nem szédítenek álmok, nem áltatnak remények, leperegnek rólam a szitkok, és nem fognak rajtam az átkok. Úton vagyok az idők kezdetétől végezetükig magáért az útért, saját utamért.                                                                                                             

* és ** - Jack Kerouac: Úton

 

 Az én utamon II. (2014- )

 

- szerkesztés alatt -

Oldal: Magamról
Sz. Szabó István - Életem forgatókönyve - © 2008 - 2024 - eszpista.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat